Báger-tó

Mivel városunk belsejében helyezkedik el, ezért közelsége és könnyű megközelíthetősége miatt tagjaink legkedveltebb horgászvize. Területe 6,4 hektár, közepén kis sziget található. Partja rendezett teljes egészében körbe járható. A vízmélység 1-2 m között változik, medre enyhén iszapos. A fogható halak nagy részét a ponty teszi ki, de nyár közepétől gyakori vendég lehet az amur is. A finom szerelékkel horgászók elsősorban bodorkával, karikakeszeggel, dévérrel és kárásszal találkozhatnak. A tó ragadozó állománya is jelentős, elsősorban süllőre és csukára érdemes próbálkozni de elvétve harcsa is horogra akadhat. Napijegyet a tó mellet álló Báger-büfében lehet váltani, a horgászrendről és az árakról pedig honlapunkon tájékozódhat az ideérkező vendéghorgász.

 

Rókadombi-tó

Mosonmagyaróvárt Hegyeshalom felé elhagyva, 2 km után jobbra letérve egy földes út vezet a szélkerekek tövében elhelyezkedő tavacskához. Területe mindössze 1 hektár, mélysége 1m és 4m között változik. Partja rendezett, gyalog körbe járható. Kis mérete ellenére jó fogási esélyekkel kecsegteti az ideérkező horgászokat, mivel egyesületünk rendszeresen telepít a tóba pontyot és amurt, emellett a keszeg és a  kárász is megtalálható a tóban. Napijegyet a "volt Pálffy-villa", jelenleg Civil Házként funkcionáló irodaházban lehet váltani.